2008. december 31., szerda

Szeretettel kívánok minden kedves barátomnak és ismerősömnek nagyon szép, boldog, sikeres új évet!


Adjon az új év,
amit a régi nem adott:
nevető örömet, édes bánatot;
adjon az is, aki még nem adott,
hidegben meleget, melegben árnyékot;

kálváriánkban könnyű keresztet,
szőlőtőkénkre nehéz gerezdet,
ha száraz a mezsgye adjon az ég,
bőséges esőt, de ne legyen jég;
fagyosszentek ne hozzanak veszélyt,
gazdaszívekben ébresszenek reményt;
minden haragos béküljön jóra,
kaszálókon viruljon pünkösdirózsa;
adjon az isten mindig jó napot,

templomainkban áldásos papot;
ültessenek a kertbe legalább egyet,
teremjenek fáink roskadva meggyet;
búzatáblákba kevesebb egeret,
adjon az isten puha kenyeret;
adjon nekünk, ha nem is kérünk,

boldog szerelmet, ameddig élünk.

2008. december 30., kedd

Karácsonyi fények


Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek.
Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol,
s a gyertyafényénél még a csillag is táncol.

Mikor a fenyö illata megérinti szívünk,
ezen az estén, kicsit az álmokban is hiszünk.
Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni,
és másokért a szokottnál is többet tenni.

A rohanó világban megkoptak a fények,
halványak a hitek, és halványak a remények.
Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,
őszintén szeretni, és bízni a jóban.

Őrizzük meg a karácsonyunk fényét,
S őrizzük a szeretetben való hitünk reményét.
Hisz ma este mink is gyermekek vagyunk,
s gyermeteg vágyainknak ma határt nem szabhatunk.


Jézus


Nem volt a bölcsője
aranyból, gyémántból,
egyszerű emberek rótták össze fából,
és szent lett a jászol.

Nem álltak körüle
rangos urak, dámák,
jámbor, öreg barmok nyaldosták a lábát
amikor meglátták.

Nem volt pompa, disz,
fény, csengő ezüstserleg,
kis pásztor fiúcskák zsoltárt énekeltek,
örömén a percnek.

Ékes bíborpalást
nem borult reája,
s ő lett a világnak örök igazsága:
Királyok-királya.


Szent Miklós ünnepén


Így december elején,
Szent Miklós idején
apró kis szívek remegve
gondolnak a jó öregre,
az öreg Télapóra,
ki a vágyak tudója.
Én is sokat gondolok rá,
mert szeretem.
Hófehér szakálla,
piros csuklyás ruhája
álmomban elkísér
Szent Miklós idején..
Mindig jó leszek
és szót fogadok,
az óvodában sok
piros pontot kapok.
Így ábrándozik a kis gyerek,
hogy talán
a jószívû Télapó
sok szép ajándékkal
lepi meg.



Drága Nagymamám emlékére... akinek én oly sokat köszönhetek... gyermekkorom boldog óráit, az esti imákat, a vasárnapi misék meghitt hangulatát, a rengeteg finomságot... és a mérhetetlen szeretetet, amit kaptam tőle. A gyönyörű emlékeket, miket örökké a szívemben őrzök.


Felvidék csillaga

Felvidék csillaga porba hullt
Ezer dalt és verset énekelt
Dobbanva állt meg a szíve
Semmit se vitt a hosszú útra
Mindent itt hagyott barátokat és a családot

Felvidék csillaga porba hullt
Ahogy jött úgy ment el
Csendesen és szelíden merült álomba
Az ég adta az ég vette el
Fenn békére lelt a harca ott véget ért

Felvidék csillaga porba hullt
S Felvidékre mély gyász borult
Nem kondulnak a harangok
A csend hódol így tiszteleg
Felvidék csillaga előtt

Felvidék csillaga porba hullt
Most mindent itt hagyót
Nem húzta le semmi
Tudom ez így volt s mindig így lesz
Isten legszebb csillagai hamar visszatérnek Istenhez

Felvidék csillaga porba hullt
A halál dala most öt hívta
Neki szolt ez a dal
A halál hívta hát mennie kellet
A Földről az égbe a legszebb út

Felvidék csillaga porba hullt
Itt hagyta nekünk lelke egy darabját
Maradt a hangja az éneke és a szellemisége
Maradtak a felvételek róla
Féltve őrzött kincsünk ezek mind

Felvidék csillaga porba hullt
És még egy halál mi újra össze tör
És még egy elvesztett lélek
És még egy lélek ennyi hát a halál
És még egy nap mi nélküle múlik el

Felvidék csillaga porba hullt
Fel támadásáról álmodunk
Még egy kereszt És még egy sír
Még egy könny mi a porba hullt
Arcodon könnyet látsz ez a fájdalmad súlya

Felvidék csillaga porba hullt
Fénytelen szemén örök az álom
A fáradt teste így köszönt el
Itt lenn nem vagyunk boldogok
Hányszor vártuk hogy szabadok legyünk

Felvidék csillaga porba hullt
Nézz le ránk az égnek egy felhőjéről
S mond el nekünk jobb neked ott
Mond el nekünk te ott fenn boldogabb vagy
S mond el nekünk, te ott fenn minket vársz

Felvidék csillaga porba hullt
Mindig jó barát volt de igaz testvérként távozott
Az életben a legnehezebb dolog elengedni őt
Végig nézni ahogy elmegy
S könnyes szívvel mosolyogva engedni el

Felvidék csillaga porba hullt
Mikor a halálból születik egy élet
Mikor sötétben látod az arcát
Mikor arcában látod az arcod
Akkor tudod Ö is ember volt

Felvidék csillaga porba hullt
Mikor a földre világra jött
Mikor keresztet rajzoltak a homlokára
Mikor a sorsát a párkák megírták
Akkor tudtuk egy csillagot küldtek a Földre

Felvidék csillaga porba hullt
Csillag volt egy csillagtalan égbolton
Fénysugár volt egy fekete ország lelkében
Az útja itt a Földön rövid volt
Rövid élet és hosszú harc ez volt az élete

Felvidék csillaga porba hullt
Könnybe borulnak most a szemek
A sír gödör magába fogadta öt
S a beálló csönd is neki tiszteleg
A sírja fölött egy elszakított nép gyászban áll

Felvidék csillaga porba hullt
S nem fájt ennyire a halál
Mind ahogy most fáj nekünk
S nem volt ilyen fájdalmas a kin
Mint amilyent mos érzünk

Felvidék csillaga porba hullt
S a szívünkben a szerettet új lángra gyúlt
Letörtek a közöny vonási arcunkról
S le hullt rólunk a szeretetlenség átka
A halála szívünkbe hozta szeretettet

Felvidék csillaga porba hullt
S most én is óhajtom a halált
Hiába hívom, engem nem visz magával
Pedig én mennék és nem sírnék
Vele mennék ha felvidék csillaga újra éledne

Felvidék csillaga porba hullt
Ne, ne, ne mond hogy az Isten akarta így
Hogy ez volt megírva neki
Ne mond hogy többé vissza nem jön
Oda ahova ment vissza út nincs

Felvidék csillaga porba hullt
Megállítanám a halált
De a szívét a sír mélye bírja
Lenn van lenn a mélybe a fekete föld halom alatt
Vissza többé nem jön

Felvidék csillaga porba hullt
Érezni akarom égő lelkét
Szállni szállni vele a vele a fellegekbe
Érezni akarom a szíve tisztaságnak a tüzét
Melegedni kívánok szíve tisztaságában

Felvidék csillaga porba hullt
Nem tarthatta vissza semmi
Repülni hívta az ég
A fájdalom sebei begyógyulnak lassan
Egyszer találkozunk vele mi még

Felvidék csillaga porba hullt
Találkozunk vele mi még
Fenn az égben egy felhő ölelésében
Oda nem ér a halál hideg keze
Oda nem jut el a világ gonoszsága

Felvidék csillaga porba hullt
Hűvös esős éjszaka, sírodra dőlve sírok
Sirok mert fontos voltál számomra
Szívem fáj a halálod miatt
Szeretném tudni találkozunk mi még

Felvidék csillaga csillag ösvényre lépett
S most ott fenn őseink ölelésében figyel
Ott fenn az égi messzeségben
Ott mindenki ránk vigyáz
Őrzik a lelkekben megbújó reményt.

(november 24.)



Advent küszöbén
Ahogy az idő egyre hidegebbre és morcosabbra fordul, az emberbe beköltözik lassacskán a melegség és meghittség érzése, és a napok múltával egyre inkább várjuk már az advent időszakát, mely talán az év egyik legszebb ünnepét készíti elő.

PIERROT: ELJÖN A TÉL


Lassan eljön a tél
s mi majd összebújva szipogunk
mosolygunk, ha észrevesszük,
hogy mi már csak együtt változunk

Ha eljön a tél
elkel majd a nagykabát
de az igazán nagy zimankót
csak egymás forró ölelésében
vészeljük át

Lassan eljön a tél
és mi csak rágcsáljuk a gesztenyéket
nem szól a szánk
de jól halljuk a szívzenéket

Eljön a tél
és lesz tán fehér karácsonyunk
ami elfeledteti
hogy annyi figyelem mellett
még mi is hibázhatunk

Csak kint van hideg
de belül ott a szív
Csak kint van hideg - ugye tudod?
Csak kint van hideg
de belül ott a szív

Csak kint van hideg - ugye tudod?
Lassan eljön a tél
s majd vörösre fagy az orrunk
s minden boldog nevetésünkbe
belefájdul az arcunk

Eljön a tél
hisz az utcákon már erre jár
de nem fázunk, mert felmelegít
minden emlék, mit zsebünkbe gyűrt

a nyár


Babits Mihály - Az előkelő tél



Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél...
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörü Tél!

S a hó is itt lesz nemsokára
s minden egyszerre eleven.
Aki rápillant ablakára,
fehér apácák végtelen
meneteit véli vonulni,
s ki boltbul az utcára lép,
lágy-fehér könnyek ostromolják
kemény csomagjait s szivét.

Estefelé kitisztul néha,
a csillagok kilátszanak
s mint gyermekek állunk alélva
egy nagy karácsonyfa alatt,
amelynek ágát föl nem érjük,
de gyertyás fénye ránk sajog:
gyertyásan és csufolva néznek
a karácsonyi csillagok.


Emlékezzünk...

Mindenszentek estéjén az elődök sírjánál összegyűlnek a rokonok,és a halottak üdvéért imádkoznak.A sírokat az emúlás virágaival díszítik.Sötétedésre a temető, gyertyák és mécsesek fényáradatában úszik.

Meghatottság, tisztelet hatja át a lelkeket.

Régi szokás szerint odahaza annyi gyertyát gyújtanak, ahány halottja van a családnak.Éjjelre kenyeret és bort, vagy más, jelképes ennivalót tettek az asztalra,mert ilyenkor a hagyomány szerint a holtak hazalátogatnak.

Ez a nap a "lelkek emlékezete".

E napon benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a távolra szakadt hozzátartozók is.Hazahívja őket a szülőföld, az ősök, a családtagok sírja.S a sápadt kis gyertyafények körül ima és énekfoszlányok szállnak.

Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom.

A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai:

"Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!"

(Ady: Halottak napján)

Az elmúlás

Nekem felfoghatatlan,
hogy egyik nap még itt van,
még beszél, jár, simogat,
másnap pedig az űr csak, ami marad.

Nekem felfoghatatlan,
hogy született, itt volt, s távozott,
csak az emléke él,
mit maga után hagyott.

De emléke él és élni fog,
míg az én szívem e földön még dobog.
Őrzöm a képét, a mosolyát,
a hangját, s minden gesztusát.

Őrzöm a mozdulatait,
mely bennem él mind a mai napig,
őrzöm a felém közvetített gondolatait,
a nekem elsuttogott szavait.

Mert nem halt meg ő, még mindig él -nekem-
csak messze távozott, hol meg nem érinthetem.

Halottak napja

Ezen a napon minden más
Újra mélyen érint meg a gyász
Nincs már velünk együtt
Kit ismertünk vagy szerettünk
Ma lélekben újra együtt lehetünk.

Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod
Szinte látom minden mozdulatod
Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.

Gyertyákat gyújtunk és mécseseket
Ezek a fények világítsanak Neked
Örök világosságban, békességben nyugodj
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod!

Móricz Eszter Hiányzik az életből valami



A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.

Mindenki siet valahová.

Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.

Hiányzik valami az életünkből.

Nem látjuk a tarka virágok színét,

nem érezzük a napfény melegét.

Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,

elmúlt nyarak igézete,

ringó kalászos, erdők illata.

Hiányzik az életből valami...

Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.

Egész életünkben szakadatlanul,

fuldoklásig küzdünk, harcolunk.

Vágyódunk a tökéletességre,

és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.

Hiányzik az életből valami...

Hiányzik a jó,
hiányzik
a napfény mosolya,
az éjszaka
vaksi pislogása,
a hajnalok
ébredő ölelése.
Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra,
egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.

Meg kellene tanulni újra
mosolyogni,
kezet nyújtani!

Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk, -
a szeretet."

Helen Bereg - Ámítás

Mit szemed lát nem más,
Csak a múló pillanat.
Szép vagy csúnya lehet ámítás,
Mellyel becsapod magad.
Hunyd le a szemed,

Csak a szíveddel láss!
S tiéd lesz, végre megleled,
A valóságon túli csodát!


Baranyi Ferenc: Nézni



Itt már a szavak mit sem érnek,

csak nézni kell és nem beszélni,

se kérdeni, se válaszolni,

csak nézni kell, csak nézni, nézni.


Lesni, amit szép arcod izmán

parancsolnak csöpp rándulások,

s ha keskeny űr szakad közébünk:

felmérni az arasznyi távot.


Szemekkel mindent megbeszélni

ékesszóló sugarak által,

s meleg, bársonyos egyességre

jutni egy titkos kézfogással.


Megérezni, amit te érzel,

kimondani, mi nyelveden van,

előbb dobbanni a szívednél,

csókod előzni csókjaimban.


Itt már a szavak mit sem érnek,

ne szólj száddal, csak szemeddel,

a szerelem akkor beszédes,

amikor már beszélni nem kell.


Túrmezei Erzsébet ~ Hiszek a szeretetben


Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék őszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.

Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:

Hiszek a szeretetben.


Valamit kérve kértem, várva vártam,

s úgy tusakodtam a keserü "nem"-mel.

Most bízom, s várok békén, türelemmel.

Hiszek a szeretetben.


Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.


Tudom, hogy enyém. És tudom:

a létem Szétosztogatni édes kötelesség!
Hogy mások is ujjongva hirdessék:
Hiszek a szeretetben.


Paudits Zoltán - Bízzatok!



Átölelnek a csillagok,
szemükben én is egy vagyok,
ismernek, tudják nevem,
üdvözölnek saját nyelvemen.

Ígérik, jönnek még
egyszer majd jobb napok,
mindennap üzennek
parázsló fénnyel:
Bízzatok!


Paul Éluard ~ És egy mosoly

Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom
Mindig marad
A bánat mélyén is egy nyitott ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom ami virraszt
Vágy betölteni csillapítni éhség
Egy jó egy tiszta szív
Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
S egy élet amit meg kell osztani.

(Somlyó György fordítása)


Paul Geraldy: Szeretnék szeretkezni Veled!


Szeretkezni szeretnék Veled!
Vadul suttogni neved!
Elvenni egy percre az eszed!
Érezni bőrömön kezed!

Csókolni akarom testedet,
Gyönyörbe hajszolni véredet,
Felfedni minden titkodat,
Elűzni összes gondodat!

Érezni akarom a szád!
Bőröd borsódzó bársonyát.
Hajad rám omló illatát,
Látni szemed szép csillagát.

Hallani akarom szívedet,
Érezni lüktető kéjedet!
Repülni Veled az égre,
Zuhanni együtt a mélybe!

Aludjon el minden lámpa,
Jöjjön sötétség a világra!
A homályban vágyón, ha kereslek,
Érezd, milyen, hogy szeretlek.


" Senkinek sem biztos a holnapja,

sem öregnek,sem fiatalnak,

Lehet,hogy ma látod utoljára azokat,

akiket szeretsz.

Ezért ne várj tovább,tedd meg ma,

mert ha sosem jön el a holnap

sajnálni fogod azt a napot,

amikor nem jutott időd

egy mosolyra,egy ölelésre, egy csókra,

és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz,

hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat,akiket szeretsz.

Jusson időd arra, hogy azt mondd nekik:

" Sajnálom", " Bocsáss meg ", " Kérlek ", " Köszönöm"...



" Levél könnyeit hullatja a vén hársfa,
Szél karján pörög a bú és a fájdalom.
Avarrá lett a Nyár zöldellő palástja
Menetel az örök idő, nincs irgalom. "











" Tegnap virágos volt a rét, mező,
Felette egy vidáman repkedő,
Színes pillangó, zúgó méh-sereg.
Tegnap minden vidám volt és meleg.
Ma már borult az ég, metsző a szél
A fáról hull az elsárgult levél,
A sok virágfej búslakodva int,
A dértől vannak elhervadva mind..."
/ Dsida Jenő /




Édes-kedves gyermekvers... gyermekkorom egyik nagy kedvence...


Simon István: Mirza



Ahogy első gazdája hívta,
mi is csak így becéztük: Mirza.
Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó,
mit magával hozott a kiscsikó,
mikor egy tavaszi vásár után
udvarunkba vezette apám.

Mirza, Mirza... mint rejtelmes talány
csendült a szó nagyanya ajakán.
Sehogy se akart békülni vele,
aztán ráhagyta: ,,Egye a fene
ezt a bolondos, furcsa szót."
S így hívta ő is a kiscsikót,

kinek deszkából tákolt kaloda
volt istállónkban külön otthona.
Nappal persze ficánkolt nagyon,
játszott a tyúkokkal az udvaron.
Nyihított, dobbantott, majd megszaladt,
űzte a bungó szarvasbogarat.

Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt,
hát elkísérte a konyhába is.
Meglátta és kiáltott sikítva:
„Hej, de megijesztettél, te Mirza!"
S ráveregetve a kampós nyakra,
kockacukorral kicsalogatta.

Vasárnap, ha ballagott misére,
lányok között a csikó kisérte.
Kert alól, ha paprikát hozott,
mögötte Mirza ugrándozott
s selymes füvön, petrencék között,
így szerzett nagyanyának örömöt.

Örömöt, kedvet... Aztán egy napon
ebédnél így szólt apám: eladom,
sok az adó, lassan a sírba visz,
és télire majd kell a csizma is.
Ült némán a megrémült család,
mindenki letette a kanalát.

S kinek neve talány maradt, titok,
elvezették a kedves kiscsikót.
Áthajolva a pudvás kapufán,
nézte a távozót még nagyanyám,
és halkan suttogta, szepegte sírva,
mint legszebb szót a földön:
Mirza, Mirza...


Thalis Silvenier:Álmodj szépeket

Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.

A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.

Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja.
Ugye érzed?


- Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját:

- Mert én nő vagyok - válaszolt az asszony.

- Ezt nem értem! - mondja a kisfiú

- És ezt soha nem is fogod megérteni - válaszolta gyermekét átölelve az anya.

Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is.

- Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?

- Minden nő ok nélkül sír. -Ez volt minden, amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnőtt, férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért sírnak időközönként a nők.



Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat.

- Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen?

Az Atya elgondolkozva válaszolt:

- Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam.

Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni.

Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül.

Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta.

Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére.

Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó férj, soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e?

És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson.

A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van.

Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától amilyen az ő formássága, de még nem is attól, ahogyan a haját viseli.

Egy nő szépségét szemeiben ismered fel, mert az a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.

Férfiak és Nők



Összehasonlítás

- Pénz:

Egy férfi szívesen fizet 2000 forintot egy 1000 forintos cuccért, ha megtetszik neki.
Egy nő kifizet 1000 forintot egy 2000 forintos cuccért akkor is, ha egyáltalán nem is tetszik neki.

- Fürdőszoba:

Egy férfi 5 tárgyat tart a fürdőszobájában: fogkefét, borotvahabot, borotvát, szappant és egy szállodából elcsórt törülközőt.
Egy női fürdőszobában található tárgyak átlagos száma 358, melyek nagy részét egy férfi fel sem ismeri.

- Macskák:

A nők szeretik a macskákat.
A férfiak azt mondják a nőknek, hogy szeretik a macskákat, de amikor a nő nem figyel oda, belerúgnak a bolhás dögökbe.

- Jövő:

A nők addig aggódnak a jövőjük miatt, amíg férjhez nem mennek.
A férfiak addig nem aggódnak a jövőjük miatt, míg meg nem nősülnek.

- Siker:

Egy férfi akkor sikeres, ha sok pénzt keres.
Egy nő akkor sikeres, ha talál egy ilyen férfit.

- Öltözködés:

Egy nő kiöltözik, ha vacsorázni megy, ha kiviszi a szemetet, ha olvas egy könyvet.
Egy férfi kiöltözik, ha esküvőre vagy temetésre megy.


Az Élet Vonata


Az Élet olyan, mint egy vonatutazás:

Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.

Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.

Sajnos a valóság más.

Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.

Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.

Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.

Néhányan, azok közül akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.

Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.

Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.

Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után…

Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket…

Lehetnek olyanok akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak.

Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon.

Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.

De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.

Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással… és visszafordulni soha sem lehet.

Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.

Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait…

Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.

Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.

Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról aki közvetlen mellettünk foglal helyet.

Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból… Azt hiszem, igen.

Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik…

Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé,

értékesebbé tenni.

Barátaim, tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.

Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.

Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok

Jó utazást !