- Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját:

- Mert én nő vagyok - válaszolt az asszony.

- Ezt nem értem! - mondja a kisfiú

- És ezt soha nem is fogod megérteni - válaszolta gyermekét átölelve az anya.

Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is.

- Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?

- Minden nő ok nélkül sír. -Ez volt minden, amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnőtt, férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért sírnak időközönként a nők.

Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat.

- Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen?

Az Atya elgondolkozva válaszolt:

- Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam.

Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni.

Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül.

Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta.

Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére.

Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó férj, soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e?

És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson.

A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van.

Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától amilyen az ő formássága, de még nem is attól, ahogyan a haját viseli.

Egy nő szépségét szemeiben ismered fel, mert az a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.