Pilinszky János : Milyen felemás

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

„Szemem elől vedd el

a tél-hideg tányért,

etess szerelemmel,

hogy ne legyek árnyék.”

Nagy László: Fagyok jönnek (részlet)

" Ha a lelked fázik

Tested is melegre vágyik...

Magányos vacogásod egy csésze teába zárod.

Érzed ha fúj a szél.

Morog az idő, majd csendben megáll.

Sóhajod a múlt mélyébe száll.

S ha az ébredő jelen hozzád ér,

Fájdalmad jégveremén olvad a tél..."

(Zed Koby)

Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt,

láttad-e ott, hogy kel fel a nap?

Hallgattad-e szélben, hogy zsong a nád,

ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit?

Se nádirigót, se kócsagot,

se a vadrécék kéktükrű szárnyát,

se víz mélyén rengő csillagot?

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?

Füstje simogatta arcodat,

ha felkel a hold, és a lidércfény

táncol a tündöklő ég alatt?

Láttál-e ezer szárcsafiókát,

úszó fészket a nagy vizeken?

S hallgattad-e ködös hajnalokon

a vándormadár, hogy mit üzen?

És nádi széna volt-e a párnád,

millió béka a muzsikád,

imbolygó bagoly kedves barátod,

nyárson sült keszeg a vacsorád?

Fürödtél-e már csendben és fényben,

este, ha lobban a néma tűz,

s a nádas felett átszáll az álom,

s rádsóhajt lágyan a puha fűz?

Álmod ha őrzi millió nádszál,

és tartja feletted az eget,

neked adja a csillagos békét,

és megsimogatja szívedet.

Visine Poet ~ Kérdések

Mondd, vártál-e már úgy,

tudtad, hiába vársz,

s mentél-e már úgy,

mindegy volt, merre jársz,

szóltál már visszahívón

tűnő árnyék után,

hagyták már kinyújtott kezed

elengedve, sután,

kérdeztél már tudva azt,

nem felel senki sem,

vártad-e már halk reménnyel

a szép szót: kedvesem...

Kívánta már arcod

zápor verését,

mossa le mindörökre

nem akart könnyeid?

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani.
Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek,
de kimondva jelentéktelenné válnak.
Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el.
Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz.
És szerintem ez a legrosszabb.
Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

Stephen King

Paudits Zoltán: A remény

Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.

Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.

Bodnár András - Álmodj

Álmodj boldogan, álmodj szépet

Álmodj igazra váló meséket

Álmodj barátot melletted állót

Álmodj hű társat, de sose válót

Álmodj magadnak igazi otthont

Álmodj bele kivel megosztod

Álmodj táncot mi magasba emel

Álmodj táncost, ki szívednek felel

Álmodj tüzet, lánggal égetőt

Álmodj csókkal perzselő szeretőt

Álmodj utakat, messzi világot

Álmodj szívedbe nyíló virágot

Álmodj szerelmet, tiszta vágyat

Álmodj lesz kivel megosztod ágyad

Álmodj szabadat, láncot megtörve

Álmodj szárnyalást földhöz nem kötve

Álmodj hát jövőt, álmodj szépet

Álmodj igazzá váló meséket.

Szóljon ez a pár sor az én nagy kedvenceimről...
...az emlékezésről, az emlékeimről, szemem fényéről, gyönyörű szép bársonytalpú hófehér perzsa cicámról, kit nemrég veszítettem el...


"Simogattam és becéztem ezt a puha, érzékeny állatot, mely oly lágy, mint a selyemből szőtt ruha - meleg, gyengéd, érzékeny és veszélyes."
(Guy de Maupassant)


"Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska.
Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel.
A szépsége abszolút imádatával - a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával.
Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve."

(Ottlik Géza)


Palásti Kovács Zoltán: Macska-álom

A lepedő gyűrött íveit keríti körbe
kis szigetként,
s a hajlékony gyönge gerinc
szelíd gömbbé változtatja a nyurga testet.
A paplan-gubanc életet éli
árva nyüszörgéssel,
mely betölti a szoba csendjét.
Igen, a csendet.
Mert nélküle
a csend is csak dermesztő üresség maradna.


„Felebarátom mondd, voltál-e már úgy,
hogy a csukott könyv előtted feküdt,
titkok leltára, szépség ábécéje,
de nem nyithattad ki elolvasásra,
mert rajta szunnyadt egy macskakölyök
és sajnáltad az álmát megzavarni?”


(Weöres Sándor)

Talán

Talán Veled is előfordul,
hogy egy pillanatra

Megállsz

Megfürdeted arcod a fáradt
fényben.
Öreg házat látsz, árnyékát, hulló
levelet,
Megérintesz egy kezet, s akkor
megváltozik a világ;

ha Megállsz.